Ott, ahol egykor Nelson admirális flottája szelte a habokat, most turisták ezrei pihennek a pálmafák szegélyezte tengerparton.
A Karib-tenger keleti részén húzódó Szélcsendes-szigetek keleti oldalán fekvő Antigua és Barbuda stratégiailag fontos helyzetét a nagyhatalmak már régen felismerték. A törpeállam valójában három szigetből áll – a két névadóból és a lakatlan Redondából.
A 17. és 18. században Antigua egyike volt Nagy-Britannia fontos nyugat-indiai tengerészeti bázisának. Stratégiai jelentőségét e században is megőrizte. Az Egyesült Államok építette a szigeten például a Coolidge repülőteret a II. világháborúban, hogy megvédje a Karib-tengeri szigeteket és a Panama-csatornát.
Antigua őslakosai az aravakok voltak, mára azonban hírmondójuk sem maradt – a karib törzs tagjai lemészárolták vagy rabszolgának hurcolták el őket. A szigetet Kolumbusz – az első európai, aki földjére lépett – nevezte el Antiguának 1493-ban. 1632-ben a brittek gyarmatosították, akik Afrikából rabszolgákat hoztak magukkal. Az ő leszármazottaik alkotják a mai lakosság nagy részét, jóllehet él itt brit, portugál, libanoni, valamint ázsiai kisebbség is. 1981-ben Antigua és Barbuda a Nemzetközösség független tagja lett, államfője a brit uralkodó. Az 1994 márciusában megtartott általános választásokat az Antiguai Munkáspárt nyerte, immár ötödször.
Napjainkban Antigua gazdaságának bázisa a turizmus: a bruttó hazai termék (GDP) 13%-át adja. Még a karib-tengeri szigetek sorából is kiemelkedik rendkívül jó adottságú, pálmafás tengerpartjaival, ahol a homok szikrázóan fehér vagy rózsaszín. Július és október között azonban hurrikánok és trópusi viharok söpörnek végig a tájon.
A sziget az 1960-as években kezdte kiaknázni a turizmusban rejlő lehetőségeket. A gazdag – főleg északi-amerikai –turistákat két játékkaszinó is várja.
Korábban a sziget gazdagsága szinte kizárólag a cukorra épület – exportbevételének háromnegyede származott belőle. Az 1960-as években az iparnak jelentős veszteséget okoztak az alacsony világpiaci cukorárak, s így a magánkézben lévő cukornádültetvényeket a felszámolás veszélye fenyegette. 1967-ben avatkozott be az állam: felvásárolta a földeket, hogy megmentse a cukoripart. Négy évvel később az új kormány mégis leépítette az iparágat. A soron következő kormányok pedig arra ösztönözték a parasztokat, hogy helyette gabonát és egyéb, emberi fogyasztásra alkalmas terményt, valamint kivitelre némi gyapotot termesszenek. Támogatták az ipari fejlesztéseket is; ma a helyi ipar túlnyomórészt (importált nyersanyagból) kőolajszármazékokat, textíliát, ruházati termékeket és elektronikai alkatrészeket állít elő. Az offshore bankok is jelentős bevételt hoznak az országnak, de mivel kiváló lehetőséget nyújtanak a pénzmosásra – elsősorban a kolumbiai és az orosz alvilág számára –, nemzetközi nyomás nehezedik a kormányra, hogy ezt a tevékenységet vonja szigorú ellenőrzés alá.
Az alacsony, sűrű erdővel borított Barbudán mindössze 1460 fő él, többségük földműveléssek és a homár (elsősorban exportra történő) halászatával foglalkozó kistermelő. A turisták körében Barbuda tengerpartjai és közeli korallzátonyai miatt kedvelt, ahol számtalan vitorlás hajó roncsa látható a tenger fenekén. A sziget állatvilágában megtalálható a vadgalamb és az angol dámszarvas is. Mindkét fajt a Codrington-család tagjai telepítették be, akik 1685-től 1870-ig évente „egy kövér hízóért” bérelték Berbudát a Brit Koronától.
Antigua és Barbuda történelmi és építészeti nevezetességeinek többsége a nagyobb szigeten, Antiguán található. St. John’sban, a fővárosban fennmaradt néhány szép, 18. századi hivatali épület, valamint egy, az 1840-s években épült gyönyörű barokk katedrális. Itt-ott láthatók még a cukorgyárak is, bár nem egyet közülük lakóházzá alakítottak át. A sziget DK-i részén fekszik English Harbour kikötővároska és a Nelson Hajógyár, amelyet a brit, Horatio Nelson admirálisról neveztek el: már az ő hajói is használták a támaszpontot. Jó néhány 18. századi tengerészeti raktárt és lakóházat állítottak helyre az utókornak.
Számok és tények:
Terület: 440 km2
Lakosság: 66.000
Népsűrűség: 150 fő/km2
Főváros: St. John’s
Államforma: alkotmányos monarchia
Pénznem: 1 kelet-karibi dollár = 100 cent
Nyelv: angol (hivatalos), kreol
Vallás: keresztény (elsősorban anglikán)
Éghajlat: trópusi, az esős időszak májustól novemberig tart; St. John’sban az évi középhőmérséklet 28 oC
Földhasznosítás: művelt terület 18%, rét és legelő 7%, erdő 16%, egyéb 59%
Elsődleges nyersanyagforrások: gyapot, gyümölcs, zöldség, cukornád, hal
Fő gazdasági ágak: turizmus, kőolajtermékek gyártása, pamut- és textilipar, élelmiszer feldolgozás, ruhaipar, halászat
Fő exportcikkek: kőolajtermékek, gyapot, textíliák, ruházati cikkek, gépek, elektronikai termékek, gyümölcs, homár
Nemzeti jövedelem/fő: 5666 USA dollár
Természetes szaporodás: 4 ezrelék
Várható élettartam: férfiak 71 év, nők 75 év
Saint Lucia
A kis karib-tengeri sziget jelentős jövedelmet hozó olajszállító hajók és utasszállító óceánjárók menetrendszerű kikötője.
Saint Lucia a Szél felöli szigetek egyik tagja a Karib-tenger keleti részén. Rövid idő alatt gyarmatosították 1605-ben az angolok. A következő 200 év során kormányzásának joga 10-14-szer vándorolt ide-oda az angolok és a franciák között, míg nem 1814-ben a franciák véglegesen átengedték a szigetet az angoloknak. A hivatalos nyel az angol, de a lakosok közül sokan (többnyire afrikai rabszolgák leszármazottjai) egyfajta francia nyelvjárást beszélnek. 1979-ben Saint Lucia a Nemzetközösség független állama lett, államfője a brit uralkodó.
Saint Lucia kialudt tűzhányók szigete. Legmagasabb csúcsa a 950 m-es Gimie-hegy. délen a patkó alakú Qualibou fekszik, amely 18 lávakupolát és hét krátert foglal magában. Nyugaton a Pitonok: a 798 m-es Nagy-Pitonés a tengerből több mint 750 m-re kiemelkedő Kis-Piton lenyűgöző csúcsai magasodnak.
A fő termény és kiviteli cikk a banán, de a terméseredményt gyakran befolyásolják hurrikánok, aszályok, kórokozók és újabban a zuhanó árak, amelyek nehézséget okoznak a banántermesztőknek. 1993 októberében magasra csaptak az indulatok: az ágazatban dolgozó munkások béremeléséért folytatott háromnapos sztrájkja két banántermesztő halálával végződött. Sokan megsérültek, és a kormány a megvesztegetési botrány miatt kénytelen volt feloszlatni az állammal összefonódó banántársaságot. A sziget másik legfontosabb terménye a kókuszdió.
A sziget déli részén fekvő Vieux Fort szabad kikötője és kereskedelmi zónája textíliát és elektromos alkatrészeket kivitelre gyártó üzemeket vonzott magához.
A fővárostól, Castriestől délre elterülő Grande Cul de Sac-öböl egész Amerika egyik legmélyebb és legmodernebb átrakó kikötője kőolajszállító hajók számára. Castries gyönyörű kikötője az utasszállító óceánjárók menetrendszerű megállóhelye. Az idegenforgalom növekszik, és új létesítmények születnek, köztük a Hewanorra repülőtér épületei, amelyeket már a jövőre gondolva alakítottak ki.
Számok és tények:
Terület: 620 km2
Lakosság: 144.000
Népsűrűség: 232 fő/km2
Főváros: Castries
Államforma: alkotmányos monarchia
Pénznem: 1 kelet-karibi dollár = 100 cent
Nyelv: angol (hivatalos), francia nyelvjárás
Vallás: keresztény (római katolikus 90%, protestáns 10%)
Éghajlat: trópusi; a középhőmérséklet egész évben 27 oC
Földhasznosítás: művelt terület 28%, rét és legelő 5%, erdő 13%, egyéb 54%
Elsődleges nyersanyagforrások: banán, kakaó, kókuszdió, zöldség, gyümölcs, fűszer
Fő gazdasági ágak: élelmiszer-feldolgozás, rumlepárlás, ruházati ipar, elektromos alkatrészek gyártása, halászat, idegenforgalom
Fő exportcikkek: banán, kartondoboz, ruházati cikkek, kakaó, kókuszdió, zöldség, gyümölcs
Nemzeti jövedelem/fő: 3014 USA-dollár
Természetes szaporodás: 15 ezrelék
Várható élettartam: férfiak 67 év, nők 72 év
Bahama-szigetek
A karib-tengeri szigetcsoport, az észak-amerikaiak szórakozóhelye fejlett turizmussal és offshore banküzletekkel rendelkezik
Csaknem 500 évvel ezelőtt a genovai hajós, Kolumbusz Kristóf a Bahama-szigetekhez tartozó San Salvador szigetén (más néven Watling-szigeten) lépett először az Újvilág földjére. Hogy pontosan hol, azt ma már nemigen tudjuk megállapítani, de a szigeten négy emlékmű is van, s állítólag mindegyik azt a helyet jelöli, ahol a nagy felfedező kikötött.
San Salvador egy a 700 sziget és a 2000 korallzátony közül, amely a Bahama-szigetcsoportot és az azonos nevű államot alkotja. A szigetcsoport 1200 km hosszú ívet képez Haiti nyugati csücskétől Florida délkeleti részéig. A szigetek az 5956 km2 területű, legnagyobb Androstól a lakatlan szigetekig igen különböző méretűek. A két legnépesebb sziget a New Providence, ahol a főváros, Nassau is fekszik, valamint a Nagy-Bahama sziget. New Providence a sűrűbben lakott: 171.540 lakosa van, pedig területe valamivel kisebb mint Nagy-Bahama szigeté, amelyen 41.040 ember él. E két sziget lakossága Bahama népességének a 75%-át jelenti.
Rabszolgák leszármazottai
A Bahama-szigetek népességének több mint 80%-a az Észak-Afrikából a 18. században behurcolt rabszolgák leszármazottja. A szigetek őslakosai az aravak indiánok voltak, akiket a spanyolok rabszolgamunkára Hispaniolára szállítottak. Maguk a spanyolok sohasem telepedtek le a Bahamákon, az első európai telepesek a 17. században Angliából a vallási üldözés miatt elmenekült puritánok, valamint kalózok voltak; ez utóbbiak jó rejtekhelyeket találtak az ezernyi titkos, jól védett horgonyzóhely között. Hozzájuk később az amerikai függetlenségi háborúban (1775-83) vereséget szenvedett királypártiak, majd még később az amerikai polgárháborúban (1861-65) legyőzött déliek csatlakoztak. Egy rövid, 18. századi időszaktól eltekintve a Bahama-szigeteket a 17. századtól kezdve a britek kormányozták egészen 1993-ig, amikor független államként a brit Nemzetközösség tagja lett.
A szigeteknek kevés természeti kincsük van; a bahamaiak évszázadokon át halászok és kis földeken gazdálkodó parasztok voltak. Egyedül a korallzátonyok között folytatott szivacshalászatból származott bevételük. Ám az 1950-es években döntő változás következett be a szigetvilág gazdasági életében.
Kihasználva az Észak-Amerikához való közelséget, a forró, napos, de mégis nedves klímát, a fehér homokos strandokat s főleg a tengert, amelyet itt a Golf-áramlat mindig langyosan tart, bahamai és külföldi üzletemberek az idegenforgalom nagyszabású fejlesztésébe kezdtek. Ma már mintegy 3,5 millió turista látogatja a Bahama-szigeteket évente – főleg az Egyesült Államokból – s, a turizmus lett a gazdaság alapja, amely a munkaerő mintegy 40%-át foglalkoztatja.
Az egyik legnagyobb idegenforgalmi beruházás Freeport City-Lukaya kifejlesztése volt, Nagy-Bahama sziget nyugati csücskén. Ez a terület eredetileg kietlen, fenyőerdőkkel borított vidék volt, míg egy Wallace Groves nevű amerikai pénzember engedélyt nem kapott a bahamai kormánytól a térség idegenforgalmi és ipari övezetté való fejlesztésére. A négy hektáron elterülő Freeport City-Lukaya ma a Karib-szigetek legnagyobb üdülőkörzete hotelekkel, kaszinókkal, villákkal, kellemes homokstrandokkal és nemzetközi bazárral. Mélytengeri kikötője mellett gyógyszergyár, cementmű, nagyobb kőolajfinomító és átrakó állomás létesült.
Nagy-Inagua szigeten van a világ legnagyobb olyan üzeme, ahol napfénnyel szárított sőt termelnek. New Providence homártelepe exportigényeket elégít ki. A kormány támogatja a mezőgazdaságot, főként Andorson, mert szeretné az országot minél hamarabb önellátóvá tenni. Japán tőkével nagy citruslé feldolgozó üzem létesült, és 8.090 hektáron telepítettek citrusféléket.
A bahamai törvények mentesítik az egyéneket és a társaságokat a jövedelmi és örökösödési adótól, ezért több mint 390 bank és nagyvállalat települt ide az országba. Nassau az eurodollár egyik kereskedelmi központja, amely a londonival vetekszik. Üröm az örömben, hogy az országot kapcsolatba hozták a drogkereskedelemmel, bár a kormány az Egyesült Államok nyomására megtette már az első lépéseket ennek letörésére.
A Bahama-szigetek fő központjai, New Providence és Nagy-Bahama sziget már felkészültek a turisták fogadására és az üzleti életre, de számos más sziget, amelyeket „családi szigeteknek” vagy ”külső szigeteknek” neveznek, alig érintettek az utóbbi évek változásai.
A New Providence-től keletre lévő Eleuthera-szigetek mellett fekvő kis Spanish Wells nagyobbrészt az első puritán telepesek leszármazottaiból álló lakossága 300 éven keresztül megőrizte különállását és identitását. A Kis- és Nagy-Abaco-sziget mesteremberei még ma is úgy építik hajóikat, ahogy őseik tették századokkal ezelőtt. George Town a Ráktérítőn fekvő Exuma-csoportban máig megtartotta szigeti székvárosi jellegét.
Említést érdemel még a kicsiny Bimin-csoport, ahol Ernest Hemingway amerikai író egy darabig élt. Cat-szigeten, a Bahamák legkeletibb tagján van a szigetállam legmagasabb pontja, a mindössze 63m magas Alvernia-hegy. Andorson, New-Providence-től nyugatra több mint 110 úgynevezett kék lyuk van. Ezek mindenütt megtalálhatók a Bahamákon, de Andorson van belőlük a legtöbb. A lék lyukak olyan széles, meredek falú szárazföldi alagutak, amelyekben a sziget korall alapjain keresztül a tenger felemelkedik.
Ennél is impozánsabb az andorsoni korallzátony a sziget keleti partján. Hosszúsága 200 km, és nagyságban a második az ausztráliai Nagy-korallzátony után.
Számok és tények:
Hivatalos név: Bahamai Közösség
Terület: 13.940 km2
Lakosság: 284.000
Népsűrűség: 20,4 fő/km2
Főváros: Nassau
Államforma: alkotmányos monarchia
Pénznem: a bahamai dollár = 100 cent
Nyelv: angol, kreol
Vallás: keresztény (baptista 32%, anglikán 20%, római katolikus 19%, metodista 6%)
Éghajlat: trópusi monszun, esős évszak júniustól novemberig; Nassauban az évi középhőmérséklet 24 oC
Földhasznosítás: művelt terület 1%, erdő 32%, egyéb 67%
Elsődleges nyersanyagforrások: fa, hal, rák- és kagylófélék
Fő gazdasági ágak: idegenforgalom, offshore banküzletek, kőolaj-finomítás, halászat, erdőgazdálkodás, gyógyszeripar, cementgyártás
Fő exportcikkek: rák- és kagylófélék, rum, só, faanyag, cement, gyógyszer
Nemzeti jövedelem/fő: 12.342 USA dollár
Természetes szaporodás: 16 ezrelék
Várható élettartam: férfiak 68 év, nők 76 év
Saint Kitts és Nevis
A kialudt tűzhányók szigetei változatlanul „Nyugat-India aranybirtokát” alkotják.
A 168 km2 területű Saint Kitts (régebbi hivatalos nevén Saint Christopher) és a 93 km2 területű Nevis sziget a Szélcsendes-szigetek tagja a Karib-tenger K-i részén. 1493-ban pillantotta meg őket Kolumbusz Kristóf, de gyarmatosítók – angolok – csak 1623-ban telepedtek le Saint Kitt-sen, illetve 1628-ban Nevisen. Saint Kitts a szomszédos szigetek brit gyarmatosításának kiindulópontja lett, és büszkén viseli a „Nyugat-India aranybirtoka” címet.
Egy ideig Saint Kitts szigetét egyszerre gyarmatosították a franciák és az angolok, és kezdetben vita folyt a tulajdonjogról, de 1783-ban a sziget kizárólag angol fennhatóság alá került. Az éveken át Anguillával együtt igazgatott Saint Kitts és Nevis 1983-ban a Nemzetközösség független államává vált. Mindekét sziget lakosai afrikai rabszolgák angol anyanyelvű leszármazottjai. A kicsiny Nevis sziget sok éven át törekedett a Saint Kittstől való függetlenedésre, de a Nevisen 1997 februárjában megtartott parlamenti választásokon a szeparatista párt nem tudott elegendő szavazatot szerezni ehhez.
Saint Kitts szigetén három fiatal, de kialudt tűzhányó magasodik, amelyeket homokos földnyelv köt össze a délen fekvő, jóval alacsonyabb vulkáni maradványokkal. Az 1156 m-es Liamuiga-hegy (korábban Misery-hegy) a sziget legmagasabb pontja. A part felől emelkedő enyhe lejtőket termékeny talaj borítja, amelyen cukornád terem. A fő kiviteli cikk a cukor. A növénytermesztés és az állattenyésztés a cukornádföldek fölötti meredekebb területeken egyre terjed.
A nem túl jelentős könnyűipar behozott anyagokból állít elő kivitelre elektronikus berendezéseket, lábbelit és batikárut. Néhány új gyár ruházati cikkeket és tévékészülékeket készít, ugyancsak kivitelre. Fennmaradtak a régi iparágak is: cukorfeldolgozás, sörgyártás, szeszfőzés és palackozás. A jövedelem másik fő forrása évek óta a tengeren túl dolgozók pénzküldeménye. Az 1990-es évek óta azonban a kormány ösztönzi az ipar és az infrastruktúra fejlesztését.
Saint Kitts déli részének fehér homokja és viszonylag száraz éghajlata komoly idegenforgalmi központtá tette a Frigate-öblöt. Basseterre, a főváros és mélyvízi kikötő számos, történelmi jelentőségű épületét gondosan felújították. A Brimstone Hill erődjét, amelyet egy sziklacsúcson emeltek a 17. és 18. században, s amely az angolok és a franciák közötti számos, múltbeli csata helyszíne volt, helyreállították, és múzeumot hoztak benne létre.
Nevis 3 km-re délkeletre fekszik Saint Kittstől, amellyel hajók és kis repülőgépek révén napi összeköttetésben áll. A sziget kialudt tűzhányó, legmagasabb pontja, a Nevis 985 m-re magasodik. A ködbe burkolódzó csúcs, amely Kolumbuszt Spanyolország hóborította hegyeire emlékeztette, a sziget névadója lett (a hó spanyolul nieves).
Az utóbbi időben a mezőgazdasági termelés Nevisen visszaesett, de a kormány intézkedéseket tett az élelmiszergyártás ösztönzésére. Kis gyárakban olajt állítanak elő a helyben termesztett kókuszdió (kopra) és hosszú szálú selymes gyapot magvaiból. Hajóépítő és halászati kisüzemek is működnek itt, de a gyönyörű tengerpartnak és a tiszta víznek köszönhetően a fő jövedelemforrás az idegenforgalom. A sziget székhelye Charlestown
Számok és tények:
Hivatalos név: St. Kitts és Nevis Államszövetség
Terület: 261 km2
Lakosság: 41.000
Népsűrűség: 157 fő/km2
Főváros: Basseterre
Államforma: alkotmányos monarchia
Pénznem: 1 kelet-karibi dollár =100 cent
Nyelv: angol (hivatalos)
Vallás: keresztény (túlnyomórészt anglikán)
Éghajlat: trópusi és csapadékos; a középhőmérséklet egész évben 26 oC
Földhasznosítás: művelt terület 39%, rét és legelő 3%, erdő 17%, egyéb 41%
Elsődleges nyersanyagforrások: cukor, gyapot, kókuszdió, zöldség, lábasjószág
Fő gazdasági ágak: mezőgazdaság, textilipar, cukorfeldolgozás, elektronika, idegenforgalom
Fő exportcikkek: cukor, ruházati cikkek, elektronikai berendezések, lábbeli
Nemzeti jövedelem/fő: 4217 USA-dollár
Természetes szaporodás: -6 ezrelék
Várható élettartam: férfiak 63 év, nők 69 év
.jpg)
